Blogolj!

A viadal diadala

Ragnar Volarus

Talán elsőre fura ötlet, ha egy viadallal szeretnénk az összetartozást erősíteni. Mégis úgy esett, hogy egy kis csatározás összehozta az embereket Királyszálláson, a Nagy-Magyarország Parkban.

Mert szemernyi kétségünk ne legyen, a KÁRPÁT-MEDENCEI TÁJAK VIADALA minden egyes másodperce erről szólt. A Nagy-Magyarország tájairól érkezett középiskolások négy napon át küzdöttek, harcoltak a trófeáért, a pajzsért. És mindeközben megmutatták, hogy a Trianonban rajzolt, ezerszer elátkozott határokra fittyet hányva mindannyian magyarok. Jöjjenek akár Dunaszerdahelyről, Lendváról, Beregszászról, Nagyváradról, Szabadkáról vagy Szegedről.

A fiatalok a viadal során rengeteg féle módon mérték össze tudásukat, erejüket, találékonyságukat és tehetségüket. Mindvégig a legjobbat nyújtva, ugyanakkor érdekes módon végig a másik öt csapatnak szurkolva. Amire a legjobb példa a Lendváról érkezett csapat, amely létszámában sajnos kisebb volt, de mindvégig a leghangosabb szurkolást és kitörő tapsot kapta a többiektől.

És mit kaptunk mi, szerencsések, akik mindennapjainkat Magyarországon tölthetjük? Elképesztő tanítást ezektől a határontúli tizenéves hősöktől. Például a saját maguk által készített csapatzászlók bemutatásakor. Mikor a Kárpátaljáról érkezett kislány meséli el, hogy számára mekkora lelki fájdalmat okoz az ukrán nyelvtörvény. Hogy a Nagyváradról érkezett tinédzser elcsukló hangon, milyen elképesztő szeretettel beszél román születésű tanáráról, aki emberként bánik velük magyarokkal. Vagy éppen egymás ajándékozásánál. Milyen szívszorító történetek rejlenek egyes családi ereklyék mögött, holott az csak egy tejesköcsög, vagy egy Jugoszláv útlevél, az imádott nagyapa borotvapemzlije, vagy csak éppen egy egyszerű kavics.

Nem tudjuk mennyire szerencsések vagyunk itt Magyarországon. Ezek a fiatal gyerekek viszont megmutatták. Nekünk pedig büszkének kell lennünk rájuk, mert ők földrajzilag másik országban, ellenszélben is magyarok akarnak maradni.

Nehéz lenne kiemelni a négy nap csúcspontját, mert minden egyes órában azt érezhettük, a legjobb helyen vagyunk, a legjobb időben. És miközben kiélveztünk minden egyes pillanatot, sirattuk a száguldó időt, amely kérlelhetetlenül száguldott és egyre közelebb vitt mindenkit a búcsú felé.

Az elköszönés pedig ugyan fájdalmas és könnyes volt, de pont ez mutatta meg a négy nap legnagyobb értékét. Mert csak attól fáj elbúcsúzni, akit szeretünk.

https://trianon100.blogstar.hu/./pages/trianon100/contents/blog/84619/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?